A Fertő tó és környezete nemcsak különleges természeti kincs, hanem kiemelt védettségű terület – Nemzeti Park, Natura 2000 és UNESCO Világörökségi terület. Egy ilyen érzékeny ökológiai rendszerben kiemelten fontos, hogy minden fejlesztés tiszteletben tartsa a természet egyensúlyát.
Szomorú, hogy ez a fertőrákosi egykori vízitelep esetében, a „Fertő part az Élmények otthona” (mára csúfnevű) beruházás esetében nem így történt. Az 2019 óta tartó rombolás után a pénz elfogyott, a hatalom végül ott maradt egy szétdúlt, használhatatlan tóparttal, elpazarolt milliárdokkal, ami egyértelmű kudarcként nehezedik rá. Az embereket, a soproniakat és a Fertő-parti lakosokat pedig nem kérdezte meg senki.
Tavasszal megnyitották az Északi-kikötőt, de valójában nem tudni, mi történik most a háttérben. A beruházásért felelős kormánybiztos, Barcza Attila országgyűlési képviselő – a minisztérium felkérésére – az érintett felekkel konzultál, és azt mondja, a lakosság elképzeléseit tükröző, széles körű társadalmi egyeztetést szeretne a Fertő parti beruházásról, aminek újratervezését ezután szeretnék megkezdeni.
Közben a Fertő tó Barátai Egyesület tavasszal VALÓDI „Fertő konzultációt” indított az EMBEREK körében (értsd úgy: akik a pénzt adják a beruházáshoz), hogy végre ők is elmondhassák, mit szeretnének a Fertő parton.
Kérdőívünket bárki kitölthette. Önkéntesen. Ingyen. Egy tőlünk független kérdőíves platformon. Köszönjük mindenek, aki ezt megtette!
A határidő lejárt, a válaszokat összegezzük és hamarosan be fogjuk mutatni a nyilvánosságnak.
Mielőtt azonban ezt megtennénk, gondolatban előbb játszunk egy kicsit! Megkértük a mesterséges inteligenciát (MI), hogy rajzolgasson. Így most a Gemini által a Fertő partra generált beépítési lehetőségeket mutatunk be. A lehetőségek tárháza persze végtelen lehetne, de nem vittük túlzásba és kérjük, ne is vegyék nagyon komolyan.
Megkértük a Geminit, készítsen egy békés, idilli illusztrációt a Fertő tóról, amely a tó ökoszisztémáját és az emberek, valamint a természet harmonikus együttélését mutatja be. Ime:
Most arra kértük, legyen egy olyan változat, amikor turistaparadicsomot képzel ide, megadtuk neki, hogy nyugodtan essen túlzásba a szállodák számával és a betonozott partokkal kapcsolatban, a cölöpházakat pedig felejtse el.
Lássuk, milyen lenne!
(Uhh, akár a Balaton…)
Most megkértük, nézzen egy még durvábbat, ami teljesen elképzelhetetlen, remélhetőleg. Készítsen egy olyan képet, amikor ipari jeleggel építik be a tópartot, nagyon durván beavatkozva a természetes környezetbe, totál szétdúlva azt.
(Ettől még a Gemini is megrémülhetett, annyira, hogy az egyik ékezetet le is hagyta.)
Nos, akkor váltsunk irányt, és arra kértük, mutassa meg, milyen lenne a tó harmonikus, kellemes beépítése. Mondjuk legyenek strandok, játszóterek, de maradjon valamennyi a természetből is, hogy az emberek kellemesen érezzék magukat!
Rendben, alakul ez!
Most pedig maradjunk annál, hogy az emberek is elmondhatják, milyen Fertő partot szeretnének. Arra kértük, mutassa meg, milyen az, amikor az emberek szabadon mondhatják el a véleményüket. Ezt rajzolta:

Mi pedig hamarosan összegezzük és bemutatjuk, milyen válaszokat kaptunk Önöktől arra, hogy milyen Fertő partot szeretnének. Kérjük, látogassanak vissza kicsit később az oldalunkra!
