You are currently viewing Lezárult Ezerarcú Fertő programsorozatunk

Lezárult Ezerarcú Fertő programsorozatunk

Az elmúlt hetekben Egyesületünk szinte beköltözött a Berzsenyi Líceum dísztermébe, ahol Ezerarcú Fertő programsorozatunk zajlott két héten át. Délelőtt a diákok, délután pedig a látogatók számára nyitottuk meg kiállításunkat és szerveztünk ismeretterjesztő előadássorozatot a Fertő-táj és a tó kapcsán.

Egyesületünk köszönetét fejezi ki a Berzsenyi Líceum igazgatójának, Tölli Balázs úrnak és a közreműködő tanári kar pedagógusainak, hogy helyszínt biztosítottak és támogató segítséget nyújtottak a lebonyolításhoz. Az esemény sikerét jelzi, hogy összességében mintegy ezer diák látta a kiállítást és vett részt programjainkon.

Köszönjük Csomay Zsófia Ybl-díjas magyar építész, címzetes egyetemi tanárnak, Eke Dániel tanár úrnak és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóinak, hogy eljöttek Sopronba, és elhozták magukkal terveiket, melyeket Egyesületünk felkérésére a kormány által megkezdett, majd megtorpant Fertő-tavi beruházás alternatívájaként dolgoztak ki tavaly. 

Célunk az volt, hogy beszéljünk a Fertőről, hogy a tavat és a tájat bemutató kiállításunk új ismeretekkel és vizuális formában is gazdagítsa a látogatókat, valamint az iskolai tananyagot, bemutassa a táj gazdag élővilágát, a természetvédelmi területek fontosságát, a halászat, a horgászat és a nádgazdálkodás témakörét, a Fertő-tájon jellemző szőlő és zöldségtermesztés sajátosságait, a tó egykori vitorláséletét, és a Vasfüggöny időszakát.  

Köszönjük meghívott előadóinknak, hogy beáldozták délelőttjeiket és délutánjaikat, és részt vállaltak az ismeretek átadásában.

Kemenár Katalinnak, a Sarródi Tájház vezetőjének,

Varga Tamásnak, a Steigler Pincészet Birtokigazgatója és pincemesterének,

Som Brigitta zöldségtermesztőnek,

Buchert Eszter természetvédő, klímakutatónak,

Kránitz Roland természetfotósnak,

Molnár Gábor vitorlázónak,

Hárs Olivérnek, a Castanea Környezetvédő Egyesület vezetőjének,

Molnár Balázs ökológus, kenutúra szervezőnek,

dr. S. Kárpáti György úrnak, a Páneurópai Piknik történelmi eseményei megörökítőjének.

Balázsné Horváth Margitnak a csodás ajándék festményért, Tisza Zsuzsa & Cédrus Könyvkereskedés és Antikváriumnak a Fertő tó kiadványokért, Vida Ildikónak a Wosinszky (Wosinsky) – festményekért, és a Fertődi Fotóklubnak a gyönyörű természetfotókért.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, köszönet Egyesületünk szakértőinek és tagjainak az előadásokért:

Cséry Katalin idegenvezetőnek

Sümegi Enikőnek,

Molnár Juditnak,

Horváth-Szováti György mérnöktanár, életmódtanácsadónak,

Varga Szabolcs nádgazdálkodónak,

Dr. Márkus István nyugalmazott egyetemi docensnek,

Gaál István nyugállományú határőr alezredesnek.

Köszönet minden támogatónak, aki archív fotóival hozzájárult kiállításunk sikeréhez. És természetesen az érdeklődőknek, akik megtisztelték látogatásukkal eseményünket, közöttük Sopron és a Fertő-táj országgyűlési képviselőjének, Barcza Attilának és másoknak, akik a természetvédő szervezetek nevében jöttek el.

Vélemény, hozzászólás?