You are currently viewing Megkezdődött Ezerarcú Fertő ismeretterjesztő programsorozatunk

Megkezdődött Ezerarcú Fertő ismeretterjesztő programsorozatunk

Teltházas megnyitóval kezdődött Egyesületünk Ezerarcú Fertő programsorozata a soproni Berzsenyi Líceumban.

A Líceum dísztermében berendezett tárlókon, a Fertőről szóló korabeli fotókat, terveket, rajzokat, festményeket mutattunk be. Versek és a Fertő-tájra jellemző ízek fogadták az érdeklődőket, akiket Major Gyula, Egyesületünk elnöke köszöntött.

Fotó: Töreki Tibor

A tárlókon a MOME hallgatóinak munkái láthatók, melyekről Csomay Zsófia Ybl-díjas építész, belsőépítész, érdemes művész, címzetes egyetemi tanár a megnyitón elmondta, tizenöt hallgatójuk jelentkezett Egyesületünk felkérésére.

Amikor lejöttek a fertőrákosi öbölbe, megdöbbentek. Megrendítő volt, amit láttunk, ugyanakkor ez az érzés hajtóerőnek bizonyult a tervezésnél. Hajtotta a diákokat a vágy, hogy tényleg valami mást kínáljanak. Úgy gondolták, nincs szükség hatalmas épületekre, hiszen ott vannak Fertőrákos szálláshelyei. A valós igényeket mérték fel – fogalmazott.

Az ember és a természet viszonyát vizsgálták a hallgatók, és a Fertő esetében visszafogottabb beavatkozást tartottak életszerűnek, gyakorlatias szempontokat gondolva végig – tette hozzá az elmondottakhoz Eke Dániel, a MOME óraadó tanára, a tervek egyik konzulense.

A jelen átvészelhetősége és a jövőbe vetett hit miatt vagyunk itt, mert ez a Fertő ügyében is fontos. Azt szeretnénk, hogy az elkövetkezendő két hétben délelőttönként iskolánk diákjai, délutánonként pedig a látogatók félreértések nélkül szembesülhessenek a Fertő helyzetével, lehetséges jövőjével – mondta Tölli Balázs, a Líceum igazgatója.

A kiállítást délutánonként előadások kisérik majd, melyek nyilvánosak, bárki számára látogathatók lesznek. Ezeken a programokon bárki részt vehet.

Az előadások egy része ismeretterjesztő jellegű lesz: az előadók érintik a Fertő-tájra jellemző nádgazdálkodást, zöldségtermesztést, a szőlőművelést, az egyedi világörökségi táj történelmét, legszebb látnivalóit és beavatnak bennünket a természet fotózás rejtelmeibe is.

Másrészt élménybeszámolókat is hallhatunk felkért előadóinktól, melyek a Vasfüggöny időszakáról, és ennek emblematikus eseményéről, az 1989-es Páneurópai Piknikről is szólnak.

Vélemény, hozzászólás?